Damon Arnette komolyabb következmények nélkül megúszta a legutóbbi balhéját (fegyvert fogott egy parkolóőrre még tavaly), ugyanis az ügyében eljáró bíró mindössze 50 óra közmunkát és egy 2500 dolláros bírságot szabott ki rá. A börtönt tehát megúszta – már amennyiben többet nem fog fegyvert a kezébe – és nagyon reméli, hogy kap még esélyt az NFL-ben.
“Ha olyan szerencsés leszek, hogy kapok még egy esélyt, akkor nem fogok csalódást okozni. Nagyon sokat tanultam, egy sokkal jobb emberré váltam, mint amilyen voltam. Értékelném és tisztelném, ha újra lehetőséget kapnék az NFL-ben”
– mondta a korábbi védő (via apnews.com).
A 2020-ban 1/19-es Arnette-et azután vágta ki mindössze 1,5 év után a Raiders, hogy egy a közösségi médiára felkerült videóban több fegyvert is lóbálgatott és valaki megölésével fenyegetőzött. Emellett két pert is indítottak ellene. Az egyik szerint tavaly októberben okozott autóbalesetet és ezáltal komoly személyi sérüléseket egy nőnek. Arnette gyorsan hajtva ütközött a másik autóval, majd meg sem állt és sietett tovább a csapat létesítményébe, mert épp késésben volt egy meetingről. A nőnek közel 100 ezer dolláros egészségügyi számlája volt az eset után. A másik per szerint pedig leköpött és mellkason ütött egy dolgozót egy hotelben, miután az autóját nem tudták előállítani a parkolóinas-szolgáltatásból, hiszen a játékos elvesztette a számláját.
Mindezek ellenére úgy tűnt, hogy menthető még a karrierje, a Chiefs ugyanis 2022-ben kötött vele egy szerződést, de nem sokkal később jött a parkolóőrös incidens, amely után azonnal kivágták. Azóta nem volt iránta kereslet és nem valószínű, hogy most kapkodnának érte a csapatok (amikor pályára került, akkor borzalmas volt), pláne hogy jó eséllyel egy eltiltást is fog kapni, miután bűnösnek vallotta magát.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Visszavonul DeVante Parker
- Súlyosan megsérült a Broncos fiatal védője
- Justin Jefferson és Tee Higgins sincs ott a csapata edzésein
- Legyél fizikális, tapasztalt és jó vezér – Rams draftértékelő
- Hamar véget ért Tua holdoutja
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
Legutóbbi hozzászólások